filozofiank

A Körös-Maros Biofarm Magyarország és egyben Kelet-Európa legnagyobb biotej-termelő gazdasága. Integrációs partnereinkkel közösen 1100 hektár öko-területen gazdálkodunk. Két szarvasmarha telepünkön mintegy 2000 szarvasmarhát, ezen belül 800 fejőstehenet tartunk.

Évi 7 millió liter biotejet állítunk elő, melyet legnagyobb részben a váci Naszálytej Zrt. a „ZÖLDFARM” márkanév alatt, feldogozott tejtermékekként juttat el hazai hiper- és szupermarket-láncokon keresztül a fogyasztókhoz. Jelentős mennyiségben értékesítünk nyers biotejet olasz, osztrák, német, román és horvát partnercégek részére is. Az állattenyésztés mellett ökogabona termesztésével is foglalkozunk, ezen belül kiemelt figyelmet szentelünk a Martonvásáron nemesített alakor és tönke búza fajtáknak.

Egy európai uniós kutatás-fejlesztési projektnek köszönhetően kezdtük meg 2013-ban az első magyar biosör, az Alakor, illetve annak esszenciája az Alakor Bio Sörpárlat forgalmazását, melyek a világon egyedülálló, kimagasló minőségű termékek. Egy újabb, GINOP 2.2.1. projekt keretében egyedi receptúrával, saját pilseni típusú, továbbá búza- és alakormalátával készülő söreink Elixbeer és Gyulai Vári Sör néven készülnek saját kisüzemi sörfőzdénkben.

Történetünk

Vállalkozásunk 1990-ben alakult Polimarketing Kft. néven családi cégként többféle kereskedelmi tevékenységgel. Az egykori Lenin TSZ. felszámolása során 1995-ben vásároltuk meg a gyulavári szarvasmarhatelepet, mely akkor igen rossz állapotban volt: szinte a teljes géppark már értékesítésre került, a jószágok számára pedig mindössze két napra elegendő takarmányt hagytak, így  nagyon gyorsan kellett cselekednünk.

Arra építve, hogy a családunkban több agrármérnök, állatorvos is volt, nagy tervekkel kezdtünk el gazdálkodni. Néhány éven belül rá kellett ébrednünk azonban, hogy a szokványos tejtermeléssel nincs esélyünk komoly előrelépésre és hosszú távú fenntarthatóságra.

Nyugaton járva láttuk a biotermékek széles választékát az üzletekben, mely akkor Magyarországon még egyáltalán nem volt jellemző. Ezt követően tanulmányi kirándulásokat tettünk osztrák és német biotehenészetekben, és látva az ökológiai gazdálkodás számos előnyét 1999-ben az ökogazdálkodásra való áttérés mellett döntöttünk.

Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon mi termeltünk először egy olyan bio-alapélelmiszert, amely országosan is elérhető. Erőfeszítéseinket azzal jutalmazta a Biokultúra Egyesület szakmai zsűrije, hogy a biotejünket 2003-ban az év biotermékévé választották.

A biotej iránti igény folyamatosan nőtt, így cégünk az ökológiai takarmánynövény előállítása érdekében helyi gazdaságokkal kötött integrációs megállapodást 2003-ban.

2003-ban létrehoztuk a Körös-Maros Vidékfejlesztési és Ökogazdálkodási Alapítványt, mivel úgy gondoljuk a vállalkozóknak gondoskodniuk kell arról a környezetről, amelyben tevékenykednek. Az Alapítvány első projektjeként magyar és román gazdálkodók részére szerveztünk biotermesztő tanfolyamot a PHARE CBC program részeként.  2004-ben sikerrel pályáztunk a Gyulavári Kastély megmentésére. Az akkor már majdnem bontásra ítélt épület ma látogatóközpontként működik, és természetvédelmi témájú kiállítások mellett dísztermek várják benne a konferenciaturizmus illetve társadalmi rendezvények  részvevőit. A Kastélypark további kikapcsolódási lehetőséget jelent iskolai osztályok, csoportok számára.  (www.gyulavarikastely.hu).

Gyulavári kastély fejléc

2004-2014 során EMVA forrásokból mindhárom telepünkön jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre: az istállókat felújítottuk nagy figyelmet fordítva az állatjólétre, új gépeket, traktorokat, kombájnt vásároltunk. 2016-2023 között a Vidékfejlesztési Program keretében elkészült új fejőházunk és egy világszínvonalú 330 férőhelyes új tehénistállónk, emellett a telepi gépparkunkat és szántóföldi gépeinket bővítettük modern gépekkel.

Saját mezőgazdasági üzemünk fenntarthatóságát, a megtermelt szerves anyagok körforgásának fontosságát szem előtt tartva 2010-ben szintén EMVA pályázati forrás bevonásával létrehoztuk Békés megye első biogáz üzemét. Fermentoraink szarvasmarhatrágyából és zöldhulladékból termelnek 52–54 százalék körüli metántartalmú biogázt, melyből egy 500 kW-os gázmotorral és generátorral villamos energiát állítunk elő. Ennek kisebb részét a szarvasmarhatelep és a biogázüzem energiaellátására használjuk, nagyobb részét „zöldáramként” értékesítjük.

biotej_uzem

2005-ben bekapcsolódtunk a tudományos munkába: egy ősi gabonafajta, az alakor újbóli termesztésbe vonásában közreműködtünk. E projekt folyományaként – a hasznosítási lehetőségeit vizsgálva – az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjával, a Budapesti Corvinus Egyetem Sör és Szeszipari Tanszékével és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-vel együttműködve hoztuk létre 2013-ban az Alakor Biosört. Az alakorral kapcsolatos projektek mellett sikerrel valósítottunk meg számos hazai és nemzetközi projektet, melyek eredményeképpen magasabb beltartalmi értékkel rendelkező élelmiszerek (tejtermékek) és takarmányok, új módszerek jöttek létre.

2019–ben megnyitottuk hazánk első bio-sörfőzdéjét és sörházát, melyben a kóstolás mellett a látogató betekintést nyerhet egy sörfőzde működésébe is. Látványsörfőzdének a Gyulavári Kastély egykori gazdasági szárnya ad helyet, ezzel is gazdagítva a látogatóközpont szolgáltatásainak sorát.

Eredményeink alapján 2003-óta számos díjban, elismerésben részesültünk. Amelyekre a legbüszkébbek vagyunk:

  • „Év Bioterméke 2003”. Biokultúra Egyesület.
  • „Jelentős Innováció 2004” Magyar Innovációs Szövetség
  • „Az év agrárvállalkozója 2005″  OMÉK
  • „Élelmiszeripari Díj III.” OMÉK
  • „Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díj” 2007. „
  • Mintegy 50 különböző tenyésztői elismerés, serleg, oklevél (Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok)
  • 2015 A Milánói Világkiállítás magyar standjának söre
  • 2016 Az Év bioterméke Magyar Biokultúra Szövetség (Bio alakor sör)
  • 2016 Szupermenta búzasör verseny: Ezüstérem
  • 2017 Gyulai Pálinkafesztivál – Alakor Bio Sörpárlat: Champion
  • 2017 OMÉK Miniszteri Nagydíj (Alakor biosör)
  • 2018 Bronzérem a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének 22. nemzetközi versenye (Diósgyőr)
  • 2019 CEBA (Central European Beer Award):
  • ELIXBEER pIPA: Aranyérem, Champion érem, Média díj
  • ELIXBEER Black&White barnasör: Bronzérem
  • 2020 World Beer Idol: Bronzérem
  • 2022 FOODEX Tokio, Nemzetközi Élelmiszer- és Ital Kiállítás, A magyar stand söre

Filozófiánk

„Hiszünk abban, hogy az élelmiszereket a természettel összhangban, fenntartható módon kell előállítani, melyhez a lehetőségünk adott. Ennek eredményeképpen magas minőségű és beltartalmi értékű takarmányokat és élelmiszert termelünk.
Nagyon fontos számunkra, hogy minden állatgondozónk tisztességesen bánjon az állatokkal. Jószágaink természetes erőforrásait használjuk ki, nem erőltetjük szervezetüket hozamfokozókkal, génmanipulált termékekkel, antibiotikumokkal, hormonokkal. Tágas és szabad életteret biztosítunk számukra, hogy egészségesebbek, boldogabbak legyenek, így jobb minőségű, tisztább tejet termeljenek.

Bízunk benne, hogy a magas minőségű, ellenőrzött élelmiszerekre van és lesz is igény és a társadalom igazolni fogja szemléletünk helyességét.”

Dr. Ráki Ferenc, a Körös-Maros Biofarm alapítója, ökogazda